Az Osztrák–Magyar Monarchiában született a Szeben vármegyei Rășinari-on (Resinár). Apja ortodox pap, anyai nagyapja (Gheorghe Comaniciu) jegyző volt, aki az Osztrák–Magyar Monarchiától bárói rangot kapott. Gimnáziumi tanulmányait a szebeni Gheorghe Lazăr Gimnáziumban végezte, majd 17 évesen filozófiát kezdett tanulni Bukaresten. Elsősorban, Kant, Schopenhauer és főleg Nietzsche filozófiája érdekelte. A Bukaresti Egyetemen ismerkedett össze Mircea Eliadeval és Eugène Ionescoval, akikkel élethosszig tartó barátágot kötött. 1933-ban ösztöndíjat nyert Berlinbe, ahol Nicolai Hartmannal és Ludwig Klages-szel ismerkedett meg. Első kötete Romániában jelent meg, ezt még három követte, majd a harmincas évek végén Párizsban telepedett le. Attól fogva kizárólag franciául írt.
Ciorant a filozófia legnagyobb újkori szkeptikusaként tartjuk számon.
Cioran utolsó románul írott művében, a „Gondolatok alkonyában” (Amurgul gândurilor) foglalja össze valamennyi filozófiai alapmotívumát, melyeket később részletesen boncolgat francia munkáiban. A szöveget tematikusan foszlányokra tépve írja. Ezt a következőkkel indokolja: „A filozófia túlságosan elviselhetetlen, s ez a legnagyobb hiányossága. Hiányzik belőle a pátosz, az alkohol, a szerelem. Mi a művész? Egy ember, aki mindent tud – de ezt nem tudatosítja. Hát a filozófus? Egy ember, aki a tudatossággal él, de nem tud semmit.” A ciorani filozófia fontos motívuma az idő. Ezt a „Zuhanás az időben” (La chute dans le temps, 1964) műben fejti ki. A következőket mondja az időről: „A Gonosz felvette az Idő álnevet… Az unalom betekintést ad az örökkévalóságba, mely nem a legyőzött idő, hanem csak annak romjai…”
Bevezeti a „rituális idő” fogalmát. Ez a következőt jelenti: a dimenzió nélküli idő visszahozása a naptári év keretén belül zajló ciklikus-rituális ismétlésekhez. Ismert példája éppen a hagyományos egyházi vagy paraszti kalendárium.
Isten a középpont, ahová az Idő és a történelem tart, hogy benne végül megsemmisüljenek, a kezdet kezdetén a véges időnek is az örök isteni lényegből kellett kiszakadnia, vagyis ez az „alkony” már kezdetben is létezett. Az Isten tulajdonképpen a „gondolatok alkonya”.
Az itt közölt részleteket, a Gondolatok alkonya című kötetből fordítottam.